Üdvözlet a látogatóknak!

Egy kép, csak úgy....

Sokan ismernek. Pontosabban: sokan tudják, ki Széllné Király Mária. Ez nem meglepő, ha belegondolok, hogy 1990 óta tanárként dolgozom.
Néhány tény:
Magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok.Az első munkahelyem Makón a Juhász Gyula Szakközépiskola (ma: Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola) volt. 1990 és 1999 között itt dolgoztam.
1999 augusztusától az Erdei Ferenc Szakközépiskolában tanítok (ma: a Makói Oktatási Központ Erdei Ferenc tagintézménye).
Tanítottam irodalmat, magyar nyelvet, történelmet, versenyekre készítettem fel gyerekeket, írtam könyveket, lektoráltam, szerkesztettem mások könyveit.
2006 ősze óta itthon vagyok, egy másik életet élek. 2007 márciusában megszületett a mi kései ajándékunk, Viki. Így most nem járok dolgozni. Szándékosan írom így, mert akinek van gyereke (esetleg három is, mint nekünk),az tudja, hogy ez pontosabb megfogalmazás, mint az, hogy "nem dolgozom".
A legfőbb szenvedélyem az olvasás. Betűfüggő vagyok. Imádok olvasni. Szeretem a könyvek illatát.
Amióta itthon vagyok, újra rátaláltam a kötésre is. Jó látni, ahogy a színes gombolyagból a kezem munkája nyomán pulóver, sál, sapka születik.
Sütni és főzni is szeretek. Van is rá igény nálunk...
Ez mind én vagyok: a tanár, az anya, az olvasó, a kézimunkázó, a háziasszony.
Pesze ennél sokkal több vagyok. Aki többre kíváncsi, sűrűn nézzen be Macus világába!

Levelet is írhatsz nekem:macus@macusvilaga.hu

Macus

A gyerekek

A mai világban már nem természetes, de a mi családunk hagyományosan épül fel: apa, anya , gyerekek. Három gyerek. Azért írom, hogy nem természetes, mert nem egy baráti házaspár hallotta már a kérdést, amikor kiderült, hogy két vagy három gyerekük van, hogy (bocs): "Egy alomból?". Lehet, hogy ma már ez a kevésbé természetes, de nekünk megadatott. 1988 óta vagyunk házasok, és született három gyerekünk: 1991-ben Gábor, 1996-ban Bálint és 2007-ben (igen, nem elírás az évszám) Viktória.
Néha nagyon szeretnék egy kis csendet, de semmiért nem adnám oda egyiket sem: se a morgós-érzékeny nagyfiút, se a sokbeszédű éneklős-füttyögős Kiskuktát, se a Tündérboszit, aki a legtöbb változást hozta az életünkbe a kései ajándékként való megérkezésével, és aki engem majd' 40 évesen átváltoztatott. A fiúk talán nem szeretnék, ha kiadnám őket, de a kislány biztosan sokszor említésre kerül majd a blogban.
A férjem: 23 éve ismerem. Óriási szívű ember, aki engem elvisel (néha feladom neki a leckét rendesen) és imádja a gyerekeket. Ha rajta múlt volna, nem három, de talán öt gyerekünk is lenne.